Az 1980 - 1981-es tanévünk

Az idei évben két új osztálytársat kaptunk: Kerék Ágit és Kelemen Lacit. A földrajz tanítását Száray tanár úr vette át Molnár Tamástól, mert őt igazgatóhelyettesnek nevezték ki, mindemellett a B-sek osztályfőnöke is volt.

Matekból piszok nehéz év szakadt a nyakunkba: határérték-számítás, deriválás, logaritmusok és integrál-számítás. Az osztályból sokan félévkor megbuktak matekból. (Szerencsére év végére mindenkinek sikerült javítania.) De azért ez nem volt könnyű. Mert kit érdekel akkor a határérték-számítás, amikor a Farkas Erika húga beszalad az egyik szünetben az osztályterembe és boldogan lobogtatta a német (akkor még nyugat-német) BRAVO újságot, amiben megjelent a Goombay Dance Band nagy slágerének a szövege, az Eldorado! Nosza, a rajongók azt kezdték el körmölni és tanulgatni, nem pedig a matek, vagy fizika, vagy magyar házit. 

Biológiából mindenki izgult, hogy ha ahhoz a részhez érünk, ne neki kelljen felelni a nemi szervek felépítéséből, mert az olyan ciki. 

Oroszból a "küzdő" csoport tanítását Pusztainé vette át, mert úgy látszik nem voltak elégedettek a vezetésben Hudibá* előző két évi teljesítményével. 

(*Hudibá'=Hudák tanár úr, a küzdő csoport hívta ilyen közvetlen módon őt egymás közt. a szerk.)

Viszont az új elsős csajok közül volt egy-két szemrevaló példány is:  - Ki is néztem magmnak egy helyes kis anyust!" - örült meg ennek a ténynek a Tamás. De hogy aztán mi történt a továbbiakban arról nem szólt a fáma (a Tamás).

Az osztálykirándulás idén Pécsre (Siklósra) kerekedett, ami nem is volt olyan rossz, csak baromi messze volt. Amikor estefelé a siklósi turistaszállás felé caplattunk egy mocsár melett a tök sötétben, az akkori nagyon menő Hobó és Edda slágereket énekeltük: "Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost..." - Annamária hallgatta egy darabig, aztán kedvesen megkérdezte: - Ti is szeretitek a Hungáriát?

Idén nem túl fantáziadús módon ismét csak a budafoki Csirkegyárba mentünk dógozni. Most sokakat nem ugyanoda osztottak be, mint tavaly, hadd ismerjük meg több oldaláról is ezt az élenjáró üzemet!        Például néhány fiúval árkot ásattak a gyár területén belül. Erről fényképes dokumentum is van - elgondolkodtató, hogy miért engedték meg, hogy fényképező gépet vigyünk oda be... Van más dokumentum is abból az időből: egy Brigádnapló is, amelyet szórol-szóra le is közlünk!

Hideg időben reggelente, amikor a Csocsó* megérkezett az osztályterembe, neklátott vetkőzni. De nem csak úgy tessék-lássék, hanem teljes erőből. Mert ha nem volt rajta nyolc-kilenc pulóver, kardigán, szvetter, mellény, stb., akkor egy se. Ez a procedúra akár 15-20 percig is eltartott nála. (Ilyenkor néhányan odagyűltek és nézték, mert olyan korán reggel nemigen akadt más érdekes látnivaló az osztályteremben.) Hogy ezt otthon a fiúja hogy bírja minden alkalommal kivárni...? Rejtély!

(*Nagy Erika, III/A oszt. tan.)

Úgy nagyjából félév táján történt, hogy a Kucsera Erika váratlanul férjhez ment és ezzel egyidőben abba is hagyta a gimi nappali tagozatát. Hogy miért? Biztosan megunta. Hát, unni ugyan mi, többiek is untuk, de azért férjhez akkor nem mentünk. (A fiúk aztán később sem.)

Tavasszal fakultatív kirándulás keretében ismét a Börzsönybe ment néhányunk: Tóth Pityu, Simi, Heranus Gábor, Nagy Erika az akkori fiújával, Vida Jutka, Hopp Andi(?). Ennek a túrának az volt az érdekessége, hogy véletlenül betévedtünk egy laktanyába. Az egyik oldalon egyszerűen nem volt kerítése a laktanyának és az elvtársak minden ébersége ellenére behatoltunk a hadművelt területre. Eleinte nem vettünk észre semmi különöset - pl. kék melegítőben fociztak valakik, természetes idilli falusi kép -, de aztán feltűnt, hogy arrafelé milyen sok az ágyú, meg a tank. De lehet, hogy ezen a vidéken ez a népszokás. Mármint, hogy a vadritkásban tankokat tartani. De hogy ez nem így van, azt a laktanya másik oldalán posztoló őrszemek tudatták velünk és mindjárt tudakolták is, hogy hogy tudtunk bejönni és mit keresünk itt? Egy rövid ideig tépelődtek, hogy mi legyen velünk, aztán végül nem vetettek minket a fogdába, csak a fényképezőkből szedték ki a filmet.

Aztán elengedtek, mehettünk tovább, a vasútállomás felé. (Egyébként nem tudni mi történt volna, ha bepillantanak István és Gábor hátizsákjába, mert náluk gyanús holmikat találtak volna: műbajuszt - az igazi akkor még nem nőtt akkorára - , napszemüveget, fura sapkát és a kapitalista Herald Tribune egy számát. Ezekkel ugyan a lányokat akarták az erdőben megijeszteni, aztán végül a vonaton került rá sor, de mit mondtak volna a katonáknak? Azonnal vitték volna őket az elhárító tiszthez!) Nemsokára aztán megint katonákat láttunk, de ezeknek másféle egyenruhájuk volt és a váll-lapjukon ez a két betű látszott: CA*. - Lehet, hogy már itt vannak a kanadai csapatok? reménykedtünk, de aztán kiderült, hogy ezt az egyébként igen kopottas tábort a testvéri szovjet katonák lakják. Szerencsére ők már nem kérdeztek semmit, csak pislogtak felénk; nem tudták, hogy mi perfekt beszéljük az oroszt - hála kiváló tanárainknak!

*(CA, szávjetszkaja ármija - szovjet hadsereg, a ford.)

Tavasz táján szoktak elvinni minket lövészetre, akkor a nagytétényi Park utcában volt valami lőtér. Hát, nem sok értelme volt, mert hiába lőttünk, nem nyertünk semmit. Se plüssmacit, se nyalókát, se türelemjátékot. Legfeljebb azt, hogy akkor elmaradt néhány tanóra. Asse utolsó! Na meg az a "kispuska"... na, azzal aztán lövöldözhettünk, de nem találtunk el vele semmit. Nem egy Mauser, vagy Winchester, esetleg egy Remington, nem, nekünk csak az a kispuska jutott. Hasalva kellett lőni, az első hármat vezényszóra, a többit össze-vissza. Ott ugyan úgy mondta az a hapsi, hogy "tetszőleges sorrendben", de én nem vagyok most ilyen hivatalos. Ő már az elején nagy fontoskodva éreztette velünk, hogy most hadművelt területen vagyunk és itt nincs viháncolás, csak vasfegyelem! Szigorú ábrázattal azt mondta: - Itt most nincs kérés, csak parancs! - Aztán ismertette az aznapi teendőinket. A végén azért tudni akarta, hogy megértettük-e őt: - Minden világos? - Igen! - zúgta a banda. - Kérdés van? -tette hozzá. Mi tudtuk a választ: - Nincs, csak parancs!- Aztán elkezdődött a pufogtatás. Akinél valami gondja támadt a lőmesternek, odasurrant mögé és hirtelen rászólt a szerencsétlenre. Az meg megriadt és csodálkozó tekintettel fektében odafordult a lőmester felé. Csakhogy nem csak az illető tekintete meredt ilyenkor a pasira, hanem a puskája csöve is. Annak meg nem tetszett ez és kiabálni kezdett vele, hogy fordítsa a csövét másfele. Hogy miért? Egyszer érdemes is volt visszafordítani a lőtér irányába, mert egy madár repült arra. Na, több se kellett nekünk, mindenki a  jobb sorsú madarat vette célba a lőlapok helyett. És vadul tüzelni kezdtünk, mielőtt a fószer szólhatott volna. Utána már résen volt, mert amikor egy második öngyilkosjelölt madárka repült be a lőtérre, akkor a természetvédő lőmester üvöltözni kezdett, hogy a lőlapra tessék célozni!

A tanév vége körül került sor az első igazi osztály-házibulira, vagy házi-osztálybulira az Annamáriáék házában abból az alkalomból, hogy nem buktunk meg matekból! Ez igen jóra sikeredett, volt kaja, pija, nők... Az osztály nagyobb része jelen volt, legalább 18-20-an! Hallgattunk kabarét,  volt társasjáték, műsor (Tóth I.- Heranus G.) Mindezek mellett az mindenkinek nagyon tetszett, hogy lent, a garázsban volt egy üvegablakos, régifajta politúros ruhásszekrény, ami ott WC-ként üzemelt. Azt hiszem, közülünk addig még senki sem végezte a dolgát szekrényben. Este 11 felé, vidáman énekelve szép tömött sorokban vonultunk át a csöndes Háros utcán hazafelé.

Oldal: ESEMÉNYEK III. osztály
Negyedik A (1978-1982) - © 2008 - 2024 - negyedika.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat