Az 1981 - 1982-es tanévünk

Ezt a tanévet egy igazán jól összeszokott banda kezdte, akik már egészen szívesen jöttek be reggelente a suliba. Jó, jó, nem a tanulás végett, hanem a társaság miatt. 

Idén is jött egy új osztálytárs: Lőrincz János. A szülei külföldön dolgoztak, így ő is ott járt iskolában. Igaz, hogy így perfekt orosz volt, de pl. ami a történelem tantárgyat illeti, háát, ott voltak hiányosságai. És ezt a Göncziné hamar kiszúrta. Ahelyett, hogy segítette volna a felzárkózását, inkább kipécézte magának szegény Janót, folyton cikizte és szívatta. Ezek után valószínű, hogy a Janó nem lett történész.

Ebben a tanévben többen is úgy gondolták, hogy Hudák tanár úrnál elkezdenek finnül tanulni  - ahelyett, hogy inkább az orosz, angol és spanyol tudásukat mélyítették volna el -, de nem kell megrémülni, mert amikor elkezdték venni a partitivust (részelő-eset), akkor a tanulók zöme elmenekült a tanfolyamról. Bár nagyon tetszett nekik néhány finn szó, pl. a "punainen", ami magyarul vöröset jelent.

Ebben a tanévben Aggteleket vettük célba az osztálykirándulás alatt. Először Miskolc-Tapolca Barlangfürdőjébe látogattunk el - nem mindenki, csak az osztály fele ment fürdeni, a többiek az osztályfőnökkel tettek egy kulturális sétát. Amikor azok csillogó szemekkel jöttek ki onnan, a többiek marhára kezdték sajnálni, hogy ők miért is nem mentek be. Aznap a miskolc-tapolcai kempingben, faházakban aludtunk. Jó hideg volt, és az ágyneműnek látszó rongyok mindamellett nedvesek voltak. A kempingben lengyel turisták is megszálltak; éjjel lehetett hallani a horkolásukat a vékony fa elválasztó falak miatt. Kovács Laci szerint úgy horkoltak, hogy: "hús-jegy, hús-jegy". (Abban az időben vezették be Lengyelországban a jegyrendszert.) Majd Miskolc szépségeivel ismerkedtünk. Nagy élmény volt. Azután busszal vittek minket az Aggteleki Barlanghoz. Baromi hosszú volt és a másik vége már átnyúlt Csehszlovákiába! Bizony, a határ túloldalán jöttünk fel a felszínre. A nagy ijedelemre az ott lévő kis boltnak látszó üzemegységben zömében egy csésze teát vettünk a 16 cseh koronánkért, de vett a Tamás Kooh-i-noor gyártmányú gyurmázható radírt is. Bár ez kapható volt kis hazánkban is, azért mégiscsak más, ha az ember elmondhatja, hogy azt a cseh radírt, bizony az anyaországban szerezte be! Este már nem mentünk sehová, mert megszálltunk az igen lepukkant Cseppkő Szállóban. Itt a lányoknak nagyon kellemes élményben volt részük: a fiúk szórakoztató, zenés esti műsort adtak nekik elalvás előtt. Ez egyszer nem külön szobákban, hanem egy nagy hodályban laktak - az ofővel együtt. Így ez egyszer igen illedelmesen kellett viselkedniük, még álmukban is! A fiúk nagyon jól érezték magukat: az egyik szobában vad kártyacsata dúlt, a másikban néhányan fetrengtek a röhögéstől, ahogy a Pityu a Győzőt piszkálta egy seprűvel - persze csak halkan, nehogy felriadjon az ofő.

Az idei diákmunkánkat a Csirkegyár helyett a Sajtgyárban végeztük: ott is egy hetet töltöttünk, ahol minden olyasmit láthattunk, amit az akkori KÖJÁL nem. (Például a nagyméretű sajtokat a koszos földön darabolták. Vagy: a jól felkészített segédmunkás úgy tolta egy kiskocsin a Hóvirág sajt öntőformáit - amibe a sztaniolpapír már félig bele volt hajtogatva -, hogy a kezében lévő cigivel pont a formákba hamuzott!) Nekünk ott a fallikus jelképű Camping sajtokat kellett dobozolni - a lányok nagy örömére - és azelőtt még válogatni méret szerint, mert az élenjáró szocialista sajtcsomagoló gépsor nem volt képes pont ugyanakkorára vágni a sajthurkákat. (Ezért volt olyan is, amelyik mindössze 5-6 cm hosszú volt, de akadt 70 centis is, azt pl. a Kelemen Laci csempészte haza a táskája aljában.) Erre a felemelő munkára vettek föl minket. A baj csak ott volt, hogy nagy műanyagládában kaptuk a szétválogatandó sajthurkákat és már akkor, a gyárban egynémely sajt kitruttyant és a többire folyt. Azok meg olyan gusztustalanok lettek ezáltal. Ezt a cégvezetés is így gondolta és utasított minket, hogy ne maszatosan rakjuk a tiszta kartondobozba, henem előtte töröljük őket szárazra. Csakhogy ehhez nem adtak semmit. (Illetve egyszer egy összeszáradt, büdös rongyot, de azzal nemigen lehetett letakarítani a sajtokat.) Ezért megmérgedtünk és a kitruttyant sajtokat feldobáltuk a plafonra. Egyébként jellemző: az ott dolgozó elvtársak nem néztek föl hetekig, és nem vették észre a mennyezetre felcuppant és onnan lelógó sajt-cseppköveket. Ennélfogva nem minket, hanem a jóval később ott dolgozó osztályt baltázták le, mert akkor már annak a helyiségnek a plafonját elborították a sajt-sztalagmitek. A szigorú igazgatónőnk is leszúrta az akkor ott dolgozó bandát egy nagygyűlésen a tornateremben, de eredetileg ezt akkor is mi kezdtük!

Kellemesen telt az ősz az iskolában; felejthetelenek azok a magyarórák, amelyeken ropit, vagy narancsgerezdeket osztottunk szét a pad alatt, persze titokban, hogy a Tanárnő ne vegye észre. Esetleg sült gesztenyét. Annamária szokott egészen apró termetű - amolyan női méretű - almákat behozni, óra alatt titokban majszolgatni és valami egészen egyéni technikával a lehető legkisebbre harapdálta aztán a végén csutkát.

Fizikaórákon -  mert azok aztán rettentő unalmasak tudtak lenni -, akár az osztályban, akár a fizikatermben, mindig utána kellett nézni valami szórakoztató dolognak, mert különben félő volt, hogy elalszunk. Mivel a Koncz Peti előrébb ült, ő nem rosszalkodhatott, így lassanként megtanult nyitott szemmel aludni. A hátrébb ülők szerencsésebbek voltak, így például a jobb szélen ülő Kovács Laci és a bal szélen ülő többi fiú között olykor ádáz krétacsata alakult ki. A muníciót a szünetben kellett összegyűjteni a tábla krétatartójából: az egészen apró, gömbölydeddé formálódott krétacsonkocskákról van szó, amelyekkel írni már úgysem lehetett. De lőszernek még jó volt. A tűzvonalban ülő lányok mindig nyavalyogtak a röpködő kréta-kartácsok miatt. Egy ízben a Kovács Lacinak elfogyott a lőszere és kutatni kezdett a padban, hátha hagyott ott az előző osztályból valaki valamit, amit a Tóth Istvánékhoz lehetne dobni. Talált is egy rothadófélben lévő almacsutkát, de nem olyan kicsit, amilyet az Ancsa szokott rágni, hanem nagyot, puhát, jó zaftosat. Üdvözült vigyorral húzta elő - a többiek rémületére. Ez lett a "Nagyágyú". A krétacsonkokkal ellentétben ezt ugyan nem lehetett visszadobni, egyszer használatos volt, de a hatása... A becsapódás után egy darabig nyugta lehetett a Lacinak, mert a másik oldalon hosszabb ideig csönd lett és mindenki ott az alma-repeszeket takarította mindenhonnan.

Nőnapon ismét S. Nagy Irma egyik örökbecsű költeményét hallhattuk magától a költőnőtől, aztán őt virággal köszöntötte egy kis úttörő a Puczák Gergely Úttörőcsapattól (Varga Győző).

Kora tavasszal a Kovács Laci új becenevet kapott. Ez úgy történt, hogy a fiúk csináltak egy külön faliújságot - csak a saját gyönyörűségükre. Az osztály másik oldalán lévő "hivatalos" olyan snassz, a lányok hoztak rá időnként meglehetősen unalmas cikkeket, így időszerű volt valami frissítés. A fiúk kerítettek gy kb. 1m x 1m-es hungarocell lemezt, felerősítették a falra és arra ők hoztak csupa érdekes anyagot: képeket menő autókről, menő csajokról, meg vicceket is. Az egyik Ludas Matyi karikatúrán szerepelt egy elsiető háziorvos, aki futtában mondta oda a várakozó betegeinek: - Sürgős esethez hívtak, addig majd Rebi néni helyttesít! - és a szobájában egy amolyan "vajákos boszorka" kinézetű öregasszony üldögélt, fején fekete macskával, előtte üveggömbbel. Ez lehetett Rebi néni. A Pityunak nagyon tetszett és kijelentette, hogy a Laci is kb. így néz ki, ő lesz a Rebi néni. Ezek után így szólítottuk őt.

Tavasszal néhányan fakultatíve elmentünk kirándulni - persze, hogy ismét Nógrádra, csak most Vácnál lekéstük a csatlakozást (így tehát csalatkozást). Nem vártuk meg a következő szerelvényt, mert az három óra múlva jött volna és gyalog indultunk el és "levágtuk" azt a kanyart amit a vonat tett meg és így is még aznap elértük az úticélunkat. Akik túráztak: Vincze Mari (ő belelépett a patakba), Szilágyi Annamária, Vida Jutka, Balaton Ildikó, Tóth István, Kovács Laci, Koncz Peti, Heranus Gábor.

Év vége felé a negyedik osztályokban szokás a Ballagás. De ezt megelőzheti a "tréfás ballagás".  Valamelyik nagyon humorosnak az az ötlete támadt, hogy a négy negyedik osztály öltözzön be töröknek és úgy császkáljunk végig a XXII. kerületben. Az egyik osztály valódi töröknek látszó jelmezeket kölcsönzött ki valahonnan, de a többiek csak csíkos frottír fürdőköntösben parádéztak a fejükre csavart kisebb törölközőkkel (turbán), így a kerületi lakosoknak nem úgy tűnt, mint egy török sereg vonulása, hanem mintha épp a zárt osztályról szabadult volna százegynehány ápolt. Nem is tévedtek sokat.

Maga az igazi Ballagás nem volt nagy élmény: a lányok elérzékenyülten szipogtak, hogy lám, lám milyen hamar vége lett ennek a négy évnek, a fiúk meg a lányokon vihogtak, és örültek, hogy végre vége lett ennek a négy évnek.

Bár még nem voltunk túl az Érettségin, már elkezdtük készíteni az Érettségi Tablót. A fényképeket a Kerék Ági anyukája készítette társadalmi munkában. A fotózás napjára a lányok megpróbálták nagyon kicsinosítani magukat, ami csak többé-kevésbé sikerült nekik. Aztán még ott, a tanteremben is az utolsó simításokat végezték a sminkjükön. Mindenféle sminkkészletek, tükrök, púderek, stb. kerültek elő és a lányok azonnal nekiláttak a vakolásnak. A Mari nagyon profin két tükörrel is dolgozott! De aztán a fiúk jól mulattak a lányokon, amikor azok meglátták az elkészült képekiet! Mindegyik lány arról panaszkodott, hogy milyen snasszul néz ki a képen. A válasz mindig ez volt a másiktól: - Te még csak-csak, de ééén! A lányok nagy bosszúságára a fiúk elégedettek voltak a képeikkel, büszkén mutogatták egymásnak: Na, ezt nézd, milyen délcegnek látszom ezen a képen! Hiába, a fiúknak tetszettek a saját fotóik!

Az Érettségi... na igen, az már valami volt! Már az írásbelin is be voltunk tojva rendesen... Matekból a Ruzsa tanár úr megígérte, hogyha a felvigyázó tanár kimegy egy kicsit, akkor berohan és a gyengébbeknek  pár szóban felvázol egy-két megoldást. Hát mi úgy vártuk, mint a Messiást! Amikor az ofő kiment, mert ő volt a felügyelő tanár akkor, Ruzsa tanár úr bepillantott, és ahelyett, hogy gyorsan elkezdte volna részletezni valamelyik rettenetes példa megoldását, csak anyit mondott  derűsen: - Könnyűek a példák, sokat gyakoroltuk, ezeket maguk tudják! - ezzel kiviharzott. - De tanár úr! - kiabáltunk kétségbeesetten és halkan, nehogy felfigyeljenek ránk. De már nem jött vissza. Rettegve a tudattól, hogy magunkra maradtunk e vészhelyzetben megpróbáltunk team-munkában tevékenykedni, hátha így nagyobb lesz a siker. Érdekes, néhányunknak sikerült elérni a boldogító kettest. Meg aztán a szóbelin... A Tamás olyan ideges volt, hogy nem vette észre, hogy valaki a zakója zsebébe csempészett egy hurkapálcikás kis angol zászlót, ami nagyon érdekesen lógott ki hátrafelé. Csak amikor bement akkor szólt neki valamelyik jólelkű ünneprontó lány, hogy vigyázzon, valami kilóg a zsebéből! Hmmm...  Az érettségiztető bizottságban is azért akadtak, akik megpróbáltak segíteni: a Sisak tanár úr például kicsit hátrébb húzta a székét és hintázott rajta; amikor épp a többi tanár háta mögött volt, akkor súgott a reszkető felelőnek. Ilyenkor a Göncziné rászólt a diákra: -Ne a Tanár úrra nézzen, hanem rám!- pedig ő nem is súgott.

A Horváth Andi - osztályunk legjobb tanulója - az Érettségin is brillírozott és a Göncziné megjegyezte a kollégáinak, hogy az Andi egy fenomén. Nem is tévedhetett sokat, mert akkor az Év Tanulója is lett!

Érettségi után bankettet is szokás tartani - ahová ilyenkor illik meghívni a tanárainkat is, amiért nem buktattak meg év végén és az érettségin. Győző azt mondta, hogy ha sikerül neki az érettségi, akkor ő be fog rúgni a Banketten. Hogy mit fog berúgni, azt már nem mondta, de jól becsiccsentett és először az ott felszolgáló pincér kopasz fejét akarta megdobálni kenyérbéllel*, aztán valamiért úgy döntött, hogy neki inkább ki kell mennie a Keleti pályaudvarra. Ilyenkor nem szabad semmit visszatartani, így ki is ment. De aztán egy idő után megjelent ismét, lehet, hogy nem találta meg, vagy nem volt túl izgalmas, de az is lehet, hogy  csak egyszerűen nem értette az ott lebzselő arab pénzváltókat.

(*de az is lehet, hogy kenyérhéjjal, erre már pontosan nem emlékszünk)

Ezek után teljes egészében érettek lettünk és elkezdhettük a nagybetűs ÉLETET!

Oldal: ESEMÉNYEK IV. osztály
Negyedik A (1978-1982) - © 2008 - 2024 - negyedika.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat